A profilkép mögötti pszichológia: Miért rejtőzködünk nőként és anyaként a saját fotóink mögött?

Fotósként az a hivatásom, hogy meglássam és megörökítsem mások szépségét, karakterét és pillanatait. Éveken át bátorítottam a hozzám érkező nőket és édesanyákat, hogy merjenek megállni a kamera előtt, megélni a saját valóságukat, és szánjanak időt a minőségi énidőre.

Először egy esküvői fotó volt a profilképem, akkoriban hoztam létre a facebook fiókomat is, ugyhogy az aktualitása adott volt.

Dolgoztam, kismama lettem. Majd első gyerek után a fotózás volt a mindennapi relax. Ahogy haladtam a fotós utamon egyre inkáb láttam, hogy az amit a tükörben látok nem azt mutatja, amilyen szeretnék lenni. Sem a mérleg nem mutatta a vágyott számot, sem a ruhatáram, amiben a csinos “majd belefogyok” darabok persze a szekrény mélyén várták a megfelelő alkalmat. Addig is a festékes mackó és kaja foltos póló megfelelt arra a célra, amit szolgált.

13 év, 4 gyerek, számos képzés és oktató anyagon túl , úgy éreztem valami másra vágyom. A friss feleség már végképp nem az akkori énemet tükrözte, ezért egy alvásidőben a telefonnal készítettem magamról képeket (igen, arra nem becsültem magam, hogy elővegyem a milliós felszerelést)

Végül szándékosan egy olyan képet választottam, ahol elcsúsztatott fókusz és ezt fekete-fehérre konvertáltam. Ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, ez a kép egy tudatos belső rejtőzködés volt. A fotón a kalapom volt éles, az arcom pedig csak egy finom, homályos folt.

Pontosan azt tükrözte, amit belül, az aktuális mentális és lelki állapotomban éreztem.

Tudtam, hogy már nem az vagyok, aki régen voltam, de az új női identitásomat még nem találtam meg. Még nem álltam készen arra, hogy valójában láthatóvá váljak.

Anyaság, önbecsülés és a saját identitásunk háttérbe szorulása

Az elmúlt 12 évben, négy gyermek édesanyjaként a figyelmem, a jelenlétem és az energiám a családomra és a mindennapi helytállásra fókuszált. Észrevétlenül, de az anyasággal párhuzamosan a saját arcomat, a saját női és vállalkozói identitásomat is a háttérbe szorítottam.

Pszichológiailag és mentálisan nem álltam készen a megmutatkozásra. Mint anyaként és nőként nem láttam magam elég jónak. Az alakom megváltozott, a testem formálódott, és nem éreztem úgy, hogy a külsőm azt a belső képet tükrözi, amit szeretnék látni. Nem mertem megtenni magamnak azt a lépést sem, hogy vállalkozás tulajdonosaként, felvállalva a saját utamat, megmutassam, ki vagyok valójában.

De az elmúlt időszakban egy mély belső átalakuláson és önismereti úton mentem keresztül. Kezdek megbarátkozni az új énemmel – még ha ez a folyamat nem is 100%-os még és tele van napi átalakulásokkal.

A tökéletesség elengedése: Miért elég a 80%-os énem?

A napokban, szintén – egy délutáni alvásidő alatt — épp egy délelőtti fótázás után, amikor épp “jól” néztem ki. — elhatároztam, hogy megpróbálok készíteni magamról néhány képet. Nem vártam a „tökéletes” pillanatra, a tökéletes frizurára vagy a hibátlan alakra. A jelenlegit szerettem volna úgy, ahogy most láthatom.

Tudtam, mit akarok kihozni a képekből brandfotós szemmel, megvolt a technikám is hozzá, hajlandó voltam a teljes felszerelést elővenni, kockáztatva, hogy idő előtt esetleg felkel a kicsi. Az időm szűkös volt. Mégis tudatosan elengedtem a perfekcionizmust: nem a 100%-os tökéletességre törekedtem . Nem akartam addig fotózni magam, amíg el nem érem a hibátlan illúziót.

A célom csupán annyi volt, hogy szülessen egy olyan fotó, amire azt mondhatom: „Na jó, ez 80%-ban már azt tükrözi, amit látni szeretnék.”

Amikor a kicsi felkelt az addig készült képekből választottam egyet, lehúztam a csúcsfényeket, kapott egy minimális bőr retust. Majd kitettem a profilomra. Nem lett olyan a kép, amire azt mondanám, hogy egy profi többórás stúdiófotózás eredménye. De megmutatja, hol tartok most a saját valóságomban. Megmutatja a változást és a belső fejlődést is.

Az önértékelés mérföldköve: Amikor a maximumból minimum lesz

Az igazán nagy belső felismerés számomra nem maga a fénykép volt, hanem az az önismereti elmozdulás, ami ehhez a döntéshez vezetett:

Amit évekkel ezelőtt a bátorságom és az önbecsülésem tetejének, a lehetséges maximumának éreztem – hogy láthatóvá váljak és megmutassam magam –, az mára a kiindulási pontommá , a természetes minimummá vált.

Az önelfogadás nem egyetlen pillanat alatt történik meg. Jelenleg például a szoptatás utáni hajhullás leküzdésén dolgozom vitaminokkal és ápolókkal. Tudom, hogy folyamatosan változom.

A profilképnek nem egy örök érvényű, kőbe vésett szobornak kell lennie, hanem a jelenlegi belső állapotunk és belső utunk hű lenyomatának.

Önbizalomépítés nőknek és anyáknak: A nulladik lépés

Tudom, hogy rengeteg nő és édesanya küzd az önbizalom hiányával. Látom a hozzám érkező édesanyákon. Sokan a távolból figyelnek: Csak a gyereket fotózd! -címszóval. Mások nem mernek eljönni egy fotózásra, mert úgy érzik, nem elég fotogének, nem elégedettek a súlyukkal, fáradtak, vagy egyszerűen még nem tudják ezt megengedni maguknak.

Szeretném, ha tudnád: a saját magadról készített otthoni fotó lehet az önbizalomépítés és az önelfogadás nulladik lépése.

1. Ránézz magadra kívülről , szeretettel és elfogadással.
   
2. Megfogalmazd a vágyaidat: mi az, amit el szeretnél érni, és min szeretnél változtatni a saját tempódban.
   
3. Megadd magadnak azt a belső bátorságot és önbecsülést, amire a mindennapokban szükséged van.
   

Mi következik most?

Mivel tudom, milyen nehéz egyedül megtenni ezt az első lépést, elhatároztam, hogy készítek egy kulisszák mögötti videós útmutatót . Ebben megmutatom, én hogyan készültem fel mentálisan és technikailag és hogyan fotóztam le magamat otthon, a gyerekek mellett, mindössze néhány perc alatt. Azt még nem tudom, hogy milyen formában és mikor fog megvalósúlni, de az első lépésen én már túl vagyok. Várom a megfelelő utat a továbblépéshez.

Iratkozz fel a hírlevélre , ha nem szeretnél lemaradni a videóról és a gyakorlati tippekről, amik segítenek kibontani a saját belső bátorságodat és láthatóságodat!

Az eredeti blogcikket a saját oldalamon olvashatod el.